Adó egy százalék
Mennyit ér az egy százalékunk?

A felajánlott egy százalékok kumulált összege évről évre növekszik. Az első évi 1,85 milliárd forintról 2010-re már közel 10 milliárd forintra nőtt a civil szervezetek részére felajánlott egy százalékok összege.    A növekedés mértéke viszonylag kiegyensúlyozottnak mondható. Az egy százalékok összegének megötszöröződése azonban nem csupán a felajánlási kedv növekedésének tudható be (hiszen ez utóbbi mutató „csupán” a másfélszeresére nőtt). Egy részről a bérek nominálértékének növekedése, másrészről a változó adótörvények befolyásolták az évente felajánlott egy százalékok összegét és átlagát.

 Az átlagos egy százalék értéke az utóbbi öt évben 5-6 ezer forint körül állapodott meg. Mire is jó ez az összeg?

Egy kórház 100 tekercs kötszert tud beszerezni, egy zöldszervezet 10 fát tud elültetni, egy iskola 30 doboz krétát tud venni, egy segélyszervezet 25 adag meleg ételt tud kiosztani a rászorulóknak, egy könyvtár pedig 3-4 db új könyvet tud beszerezni az adó átlagos egy százalékából. Tehát tényleg nem mindegy, hogy rendelkezünk-e vagy sem: a fenti néhány példából is kitűnik, hogy a szervezetek tényleges segítséget kaphatnak így.

Az egy százalékokból részesülő szervezetek száma is folyamatosan növekszik: az elmúlt 14 év során közel megkétszereződött.  A kedvezményezettek száma valószínűleg idén is meghaladja a 30 ezret. Egy szervezet tavaly átlagosan 320 ezer forinthoz jutott. Természetesen vannak kiugróan magas összegeket összegyűjtő szervezetek. Nem ritka, hogy egy alapítvány vagy egyesület több tízmillió forinthoz jut ilyen módon, de akad olyan is, amely akár százmillió forint feletti összeghez jut a rendelkezések nyomán.

 

Az adatok forrása: apeh.hu és nonprofit.hu

Szupernagyok: Steiner Attila (40), Szilágyi Pál Ferenc (23), Balassa Piroska (28), szomkat (34), Marosi János (34), Balog Mária (26), Bartisek Szilvia (29), danesztatosz (28), Demeter Csilla (27), Gyõri András (25), Hajdu Klára (28), Fodor Sándor (35), Balogh Mária (31), Szücs Judit (26), Baranyai Zoltán (32), Varga-Tóth Veronika (32), Marosi Anett (23), Reszegi Zoltán (44), Bulyáki Zsolt (38), Rónay Péter (35), Kaiser Móni (28), Molnár Nándor (28), Gáti Péter (34), Czaltik Mihály (34), Benkõ Fruzsina (24), Pap Tibor (29), Zsoldos Betty (42), Tatár Babett (35), Szűcs Judit Andrea (21), Kovács István (18), Mészáros Gábor (31), Nógrádi László István (34), Nagy János (32), Molnár Edina (18), Ágoston Magdi (45), Hegedüs Zoltán (31), Horváth Zsófia (23), gonda ágnes (57), Tóth Anita (27), Tömöri Laci (33), Herczog Andrea (54), Kimmel Péter (31), Kutny Gábor (44), Bélafalvy Krisztina (30), Orbán Zoltán (39), Fülöp Boglárka (25), Vaskövi Ágnes (32), Hegedűs Dávid (40), Dr. Hajagos Krisztina (40), Fábián Krisztina (37), Demeter Zoltán (36), Perneczky László (35), Kádár Péter (23), TILLMANN RÓBERT (28), Dr. Horváth Katalin (30), Tóthné Boros Mónika (37), Szemenyei Sándor (56), Gyimesi Antal (56), Fónagy Éva (26), Daniel (41), Vatainé Seprenyi Mária (30), Harsányi Zoltánné (48), Dalmadi István (34), Sarkadi Péter (45), Szabó Dániel (23), Mezei Róbert (29), Hazai Attila (33), Igaz Tibor (27), Osvát Judit (36), Kató István (48), Faragó Anna (34), Farkas István (39), Barna Erzsébet (42), Karancz Katalin (26), Morber Andrea (35), Horváth Zsolt (43), Márton Gábor (30), Hajna Csongor (36), Sándor Ferenc Alex (35), Toldy Miklós (37), Bíró Imola (35), Tóth Bálint (31), Katóné Kiss Judit (58), Sándor Ferenc Alex (34), Völgyesi Eszter (24), Garami Ottó (36), Novák Gabriella (24), Varga Péter (39), Szilvássy Ibolya (26), Tóth István (21), Háber János (49), Pál Melinda (29), Vass Andrea (28), Kádár Zsolt (30), Molnár Ferenc (52), Mikus Lóránt (31), Bezzegh Borbála (32), Horváth Zsuzsanna (34), Pandur (31), Bálint Andrea (29), K. Orsolya (30), Vámos Erzsébet (57), Horváth Zoltán (38), tamasko anna (55), Németh Mária (43), Fehér Ibolya (46), Szilágyi Pál Ferenc (27), Varga Pálné (48), Molnár Liza (11), Kovács Gábor (27), Debreczeni Dávid (25), Dr. Horváth Katalin (29), Judit (31), Veres Zoltánné (52), Tóth Ágnes (26), Karcza Zsolt (40), Kiss Mónika (31), Schaller István (36), Pecz Szilvia (35), Fuchs Sándor (53), Dukát István (35), Schulcz Andrea (28), Tóth Gergely (26), Rácz Anett (22), Kocsis Ricsi (28), Trencsényi Judit (33), Békési Krisztina (33), Ladányi-Benedikt Ildikó (27), Szabó Szabolcs (14), Csete Paula (30), Nölting-Bánffy Zsuzsanna (32), Szeicz Anita (28), Gera Viktória (25), Kőműves Tímea (40), Halmi Mónika (37), Németh András (28), Kolonics Ágnes (25), Bagi Fruzsina (27), Juhos Virág (27), Tóth Mariann (52), Zsófi Károly (36), Szûcs Ágnes (27), Ferenczy Attila (47), Bogyóné Vörös Éva (24), Kovács Péter (28), Kecskemétiné Lux Panna és Dani (33), Frenyó Gábor (41), Monokiné Székely Zsuzsa (26), Jónás Gergely (28), Szabó Helga (35), Tenner Anna (46), Seller Zsuzsa (46), Botár Alexa (29), Vándor Barbara (33), Szpéhi Fatime (21), Szalkai Erzsébet (18), Kabai László (34), Kiss Péter (18), Farkas István (42), Strennerné Pápay Dézi (26), Sándor Zsuzsa (30), Szabó Edina (22), Szûcs Attila (27), Ekler József (29), Dankó Krisztina (27), Baluka Csabáné (52), Sallai R. Benedek (33), Szerdahelyi Péter (67), Szathmáryné Papp Mária (48), Szendrõi Orsolya (29), Bóna Laci (28), Duncsák Ágnes (26), Tarr Anita (26), Takács Erika (28), Balázs Annamária (26), Tóth Ágnes (24), Polgár Emese (27), Sütõ Tünde (28), Erdős Klaudia (25), Rácz Anett (22), Pintér Gábor (40), Anita (33), Szilágyi Pál Ferenc (26), Farkas István gyula (36), Németh Elek (28), Kresák Ágnes (36), Szilvási László (53), Skobrák Terézia (31), Joó Attila (28), Kis József (18), Morvai Orsolya (18), Szilvásiné Horváth Kata (33), Votisky András (31), Oroszi Zsolt (33), Kalmárné Rozika (42), Bulyáki Gyula (42), Bodó Sándor (24), Gál Dávid (29), Magyar Gabriella (28), Foki Tibii (31), Szentesi Judit (25), Dr. Ureczky József (52), Zrínyi Miklósné (35), Chuck Norris (25), Sólyom Éva (27), Pecz Szilvia (34), Kiss Lászlóné (18), Szalai Zita (44), Becskéné Marika (57), Balogh Bianka (26), Koncz Panka (31), Kecskeméti Péterné (45), Frey Sándor (40), Oravecz Hajnalka (37), Kata (36), Hankó Henrietta (37), Balogh István (57), Géczi Viktória (23), Bolé Andár (25), Almási Erzsébet (35), Pétersilka Ági (30), Németh Gergely (24), Karsai Csilla (25), Dr. Bölcs Ágnes (53), Kiss Péter (30), Papp András (28), Bokányi Zoltán (24), Nagy Dzsenifer (10), Kovács Mihály (35), Horváth Lászlóné (44), Hajas Gergő (32), Szöllõsi Melinda (33), Fülöp Boglárka (27), ERŐS ELVIRA (35), Volák Katalin (44), Sebestyén Zsolt (44), Jávor Benedek (35), Inántsy Pap Sándor (36), Mucsi Balázs (18), Lovász Tibor (41), Tóth Gábor (22), Skobrák Terézia (33), Varga Dániel (27), Kresák Ágnes (35), Nagy Ervin (43), Mesterné Füleki Bernadett (50), Németh Szilvia (30), Takács Erika (24), Kappel Judit (28), Molnár Tímea (23), Cserkész Tamás (29), Õsz Aletta (29), Nagy Viktória (29), Nagy Ferencné (43), Varga Tivadar (33), Sinkó Dóra (22), Dravetz Réka (30), Nagygyörgy Márta (24), Aranyi Katalin (34), Orsi (25), Nagy János (60), Swaner Lászlo (29), Berki Gábor (43), Kecskeméti János (33), ausztrics andrea (24), Sinkó Pál (30), Balogh Anikó (32), Kiss Péter (18), Hódosy LAjosné (41), Jakab Andrea (35), Kiss Mária (46), Bulyáki Zsolt (37), Anoním (27), Balogh Anita (33), Jaczkovszky Zsuzsa (44), Turi László (34), Mikó András (34), Tóth Beáta (29), Szerdahelyi János (49), Oskolás Ildikó (23), Simonyi Gyula (37), Fülöpné Varga Rozália (58), Menyhért Péter (49), Kriszti (35), Miskolczi Péter (30), Vörös Éva (30), Takács János (22), Bíró Imola (32), Kovács Dániel (26), Fejes László (48), Dr. Rókáné Rózsa Anikó (49), Mészáros István (60), Ráduly István (35), Nyísztor Erzsébet (35), Dönsz Teodóra (29), Szpéhi Fatime (24), Ujvári Zsuzsanna (32), Tasnádi Kata (18), Firbás Linda (24), S. Ádám (24), Kürti Gábor (33), Farkas Andrea (47), Csibe (20), Debreceni Henrietta (32), Molnár Antal (34)
Kapcsolat | Impresszum | Adatvédelmi tájékoztató